Elég sok zöldség van, melyet töltött vagy rakott módon el
lehet készíteni (karalábé, karfiol, cukkíni stb.), csak arra kell vigyázni,
hogy vagy saját magával, vagy krumplival / rizzsel, vagy hússal töltsük meg
őket, a tápanyagokat ne keverjük össze. A „saját magával” azt jelentette, hogy
a tökből / cukkíniből pörköltféle szaftos ragut főztem, és azt töltöttem vissza
a kivájt zöldségbe. Meg lehet tölteni őket vajas krumplival, paradicsomos
rizzsel is, illetve darált hússal is. Néhány példa kedvcsinálónak:
14. TK-s rakott
karfiol (Az a lényege, hogy kevés zsemlemorzsát használjunk, és inkább több
tejfölt és tojást.)
Hozzávalók:
1 fej karfiol
10 dkg vaj
2 ek napraforgóolaj
2-3 dkg zsemlemorzsa
2-3 dl tejföl (20 %-os)
1 db tojás
só
Elkészítés:
A karfiol külső leveleit leszedjük, a torzsáját kivágjuk,
rózsáira szedjük és megmossuk. Egy nagy fazékban bő sós vízben félpuhára főzzük
a karfiolt. Ez forrástól számítva kb. 20 perc. Közben a zsemlemorzsát az olajon
világos barnára pirítjuk. A tejfölt elkeverjük a tojással és fél teáskanál
sóval. A karfiolt leszűrjük.
Egy tűzálló tálat kivajazunk, beleszórjuk a zsemlemorzsa
harmadát, erre rakosgatjuk a karfiol felét, amire rátördelünk egy kevés vajat
és megszórjuk egy kis zsemlemorzsával, majd ráterítjük a többi karfiolt. Meglocsoljuk
a rakottast a tojással elkevert tejföllel, rászórjuk a maradék zsemlemorzsát és
rátördeljük a megmaradt vajat. Előmelegített sütőben 220 C°-on kb. 30 perc
alatt átsütjük.
15. Töltött
cukkíni
Hozzávalók:
néhány közepes cukkíni
½ kg darált hús
1 fej vöröshagyma
szeletelt vagy
reszelt trappista sajt
olaj, só, bors
Töltött cukkíni |
Elkészítése:
A hagymát apró
kockákra vágjuk és olajon megpirítjuk. Ezután a darált húst hozzáadjuk és megpirítjuk,
sóval és borssal ízesítjük, majd a húst puhára főzzük (ha kell, tegyünk alá egy
kevés vizet). A cukkíniket vájjuk ki, hogy kis „csónakokat” kapjunk. A készre
főzött húst ezekbe tegyük bele és a tetejükre tegyünk sajtot, majd sütőben
süssük addig, amíg a sajt megpirul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése