A vendégség – a
karácsonyhoz, húsvéthoz és egyéb családi ünnepekhez hasonlóan – az
egészségtelen étkezések egyik fellegvára. Mi az alap? Cukrozott üdítőitalok
(nem is tudom, mi merte ezeket „üdítőnek” elnevezni), chips, keksz, csoki,
ropi, mindenféle sós és édes falatkák, és EZUTÁN vagy EZELŐTT még általában ott
van egy rendes magyaros étkezés is, vagyis egy ebéd vagy egy vacsora. Nem
csoda, hogy ennek folyamán mindenki elpilled, álmos, kávét akar inni, vagy mai
divatos szóval „bealszik”. Szerintem sokan átélték már ezt az érzést.
A TK alapelve az,
hogy olyasmit együnk, ami hasznos és tápláló a szervezetünk számára, például
zöldséget, gyümölcsöt, emellett, amikor csak lehet, a szénhidrátokat és
fehérjéket válogassuk szét. Én és a párom elfogadtuk a TK alapelveit, ezért a
következőt találtuk ki: a vendégeinknek ropi és chips helyett nyers, friss
zöldségeket és – főételként – salátát és sült húst adunk. Akinek ez nem elég,
az menjen a pitlibe. Vagyis ne menjen, szoktunk főzni rizst is, hogy aki kér,
az azért ehessen. Ahogy a Testkontroll
című könyv, mi sem erőltetjük rá másokra az értékrendünket, szokásainkat, inkább
felajánlunk egy alternatívát.
Vendégváró zöldségtál (az óramutató járása
szerint haladva: kaliforniai paprika, jégcsapretek, kígyóuborka, répa, kígyóuborka,
karalábé, középen szeletekre vágott lilakáposzta van)
Jelentem, ez eddig
elég jól bevált: vendégeink nagy része vígan eszi velünk a zöldségeket, és persze
a húst is. A lényeg az, hogy mindenki egészségesen egyen, vagyis a magunk módján
szelíden, de informatívan próbálunk példát mutatni. Vendégeink túlnyomó része
rendkívül elégedett a zöldség-menüvel, felvillanyozza őket, hogy ez ilyen
egyszerű, meg az is, hogy egészségeset ehetnek, amíg nálunk vannak. Kövessétek
Ti is az egyszerű példát, működni fog: mindenki vidám és energikus lesz,
ahelyett, hogy elpilledne és ágyért könyörögne. Ja, és nem egy ilyen tálat
szoktunk készíteni, hanem 2-3-at, ha nem fogy el, másnap megesszük mi. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése