Kedves Olvasóim!
Most arról szeretnék beszámolni, hogy hogyan zajlott testkontrollos életem
második hónapja. Az első és legfontosabb továbbra is a súlycsökkenés: két hónap
után 8-9 kilót fogytam, vagyis stabilan és fenntarthatóan fogytam heti 1 kilót.
Néha úgy láttam, megtorpant a súlycsökkenés, de végül mindig folytatódott, és
október végén nagy öröm volt látni, hogy 79,4 kilót mutatott a mérleg, vagyis –
egyelőre ideiglenesen – átléptem lefelé a 80 kilós álomhatárt. Ahogy egy
ismerősöm mondta, onnan megy le először a súly, ahová utoljára jött fel: láb,
kar, arc. Kis pocakom még van, de szépen vékonyodok. A régebbi zakóim már túl
nagyok, „Lagzi Lajcsisan” állnak rajtam, és most már minden barátom és
ismerősöm észreveszi a fogyásomat, hozzátéve, hogy ez az én koromban szép
teljesítmény.
Sokat olvastam
közben diétás oldalakat és találtam egy újabb érvet a TK mellett. Aki koplal,
nem eszik, hiányt idéz elő a szervezetében, amit a szervezet mindenekelőtt úgy
kompenzál, hogy az izmokat kezdi lebontani, mert a fehérjéket könnyebben
felhasználja, valamint annyival kevesebb izmot kell táplálni. Szóval visszaüt a
koplalás, ne csinálja senki. Magamról annyit, hogy nőtt a vitalitásom, fittebb
lettem, egyre jobban megy a fekvőtámasz, a október végén simán letekertem
biciklivel 53 kilométert a Velencei-tó körül. Fociban is fürgébb, mozgékonyabb
vagyok. Nem fenyeget hiánybetegség vagy legyengülés. Amikor megkívántam, halat,
tejfölt is ettem, ezzel semmi gond nincs, ha nem eszünk mellé keményítőt,
szénhidrátot. Mindkettőt lehet friss, nyers salátával enni.
A tekerés közben,
ahogy szoktam, megálltam a híres gárdonyi gyrososnál egy eredeti, pitába
töltött gyrosra. A kalóriát letekertem hazafelé, azzal nem volt gond, de azzal
igen, hogy éreztem: ez az étel nem megtisztít, nem energiát ad, hanem megterhel
és energiát von el. Már régen éreztem ezt az érzést és nem is hiányzik. Nagyon
nagy a különbség a gyomrot megterhelő, nehezen emészthető ételek és a friss,
vitalitást adó ételek között. Felfedezéseim során újabb finomságokkal bővült az
étrend: ettem avokádót (nagyon finom), mangót (ennek erős íze van, de jó),
pomelót (ez is nagyon finom, érdemes mihamarabb kipróbálni!).
Azt is felfedeztem,
hogy mit jelent az „életerővel teli” kifejezés. Szombatonként sokszor dolgozom,
van, hogy reggel 6-kor kelek és este 9-kor érek haza. Az egész napos meló után
eddig éppen hazazuhantam, ettem valamit aztán már pislogni sem volt erőm. Az
utóbbi hetekben 9-kor még nem voltam fáradt, volt energiám, tettem-vettem,
rakodtam, és eszem ágában sem volt TV-t nézni (mondjuk eddig se sokat néztem).
Jelentős változás ez is.
Azon is
elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy mi, modern emberek, semmit sem eszünk a
maga természetes formájában. Mintha mindent meg kellene főzni, párolni, sütni,
mindegy mi, csak hőkezeljük. A TK szerint ez kivonja az ételekből a természetes
víztartalmat és denaturálja a hasznos vitaminokat, aminosavakat, fehérjéket, vagyis
pont az életerőt veszi ki a táplálékból. Aztán meg csodálkozunk, hogy mindenki
elhízott és beteg. Vessünk ennek véget: irány a zöldséges! Jól fogunk járni, az
biztos, hiszen még a leghitványabb zöldség és gyümölcs is jobb, mint a
felvágottak és a kommersz pékáruk.
A két hónap alatt
észrevettem, hogy a zöldség-gyümölcs árak talán a legingadozóbbak az összes
közül, ha van időnk, érdemes szétnézni, hogy mi, hol, mennyibe kerül.
Szerencsére a környezetemben van egy Aldi, egy Lidl, egy Spar és egy kis maszek
zöldséges, így mindig van hol vásároljak. Az Aldi kínálata még most ősz vége
felé is kiváló, sokszor nagyon olcsó a napi akciók miatt, és majdnem minden
magyar termék. A Lidlben szintén nagyon jó a választék, este sok mindent
leáraznak, és általában mindenből van bőven, akkor is, ha akciós. A Spar nem
annyira jó, viszont ott rengetegféle mag, olaj, kiegészítő kapható. A kis
zöldséges vezetőjével pedig nagyon jóban vagyunk, nála minden termék minőségi,
még ha kicsit drágább is. És van, amit csak ő tud beszerezni, a nagy láncok
nem.
Két hónap után is
meggyőző volt a TK, kicsit sem unom, viszont nagyon élvezem az eredményeket. Heti egy kiló fogyás és vitalitás! És a
végére egy tanács. Ha mégis fájna a hasunk valami miatt, ne szedjünk
gyógyszereket: egy tál friss, nyers, lédús saláta minden hasfájásra,
gyomorbajra jó. Nekem legalábbis bevált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése