Nemrég beszámoltam
róla, hogy a Cityfood megszünteti a vegetáriánus ételeket tartalmazó ún.
„lúgosító” ételsort és bevezeti helyette a „rántott vega” sort. Többszörösen is
melléfogtak, remélem, nem lesz üzleti siker, és meg is érdemlik. A lúgosító sor
mellett ugyanis még mindig ott voltak a főzelékek, néha a rántott vegás kaják,
vagyis ki lehetett hozni egy változatos heti étrendet. Most minden vegetáriánus
étel „belement” ebbe a rántott vega sorba, vagyis vagy ezt, vagy a főzeléket
lehet választani. Ennyire azért nem vagyok mazochista, és szerintem más embertársaim
sem, akik nem szeretnének mindennapi húst enni. Egy cégnek igenis gondolnia
kellene azokra is, akik nem esznek húst, és lehetőleg nem egyetlen választási
„lehetőséggel” kiszúrni a szemüket (ja, és még jó drága is). Új klienseket
ezzel nem fognak szerezni, viszont elvesztenek sok régit. A vegetáriánusok nem
azért azok, mert a húson kívül beérik minden mással (most majdnem csúnyát
írtam), hanem mert figyelnek az étkezésükre – nem fognak mindennap olajban sült
szarokat enni.
Így aztán gondos
keresgélés után áttértem egy másik beszállítóra. Játékban maradt a Vegafood, a
Vegafutár és a hangzatos nevű Egészségkonyha. Az első kettő – bár nagyon jók –
végül azért esett ki, mert a párom szeretne húsos ételeket is, én pedig nem
szeretnék minden héten két beszállítótól rendelni. Így aztán kipróbáltuk az
Egészségkonyhát, ahol mindennap van egy vegetáriánus menü (ráadásul jó áron), a
hagyományos főzelékek mellett egy reform főzelék sor, egy vegán ételsor, egy „low
carb” vega sor, és egy „sima” vegetáriánus sor. Emellett még nyersételek is
vannak. Szóval van miből választanom, végre nem gond a helyes testkontrollos
étrend összeállítása! Nemsokára jövök vissza a legújabb élményeimmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése