Először is a fő cél
megvalósulni látszik: minden héten kb. egy teljes kilót fogytam. Három hét után
összesen 5 kilót, négy hét után 6 kilót. A család már az első hét után
kérdezgette, hogy fogytam-e, három hét után a munkahelyem portása egyértelműen
kijelentette: „apám, te fogytál”. A szemmel látható eredmény tehát megvan.
Kicsit lóg rajtam a nadrág, az övembe tuti újabb lyukak kellenek majd.
Már pár nap után éreztem
azt a mérhetetlen vitalitást, amiről a könyvben olvastam. Rengeteg energiám
van, nem vagyok álmos: mióta élő, magas víztartalmú ételeket – zöldséget és
gyümölcsöt – eszem, melyek megtisztítanak, és nem halott, sűrített ételeket,
melyek eltömítenek (a könyv szavait használtam), ezerszer jobban érzem magam.
Beindult a méregtelenítés, fogyok. Nő az energiaszintem, egyre optimistább
vagyok.
Az első gyümölcsnapomon is túl vagyok! Nem hiszem, hogy rendszer lesz belőle, de
nem okozott problémát, sőt, tök simán megcsináltam. Nem mondom, hogy „kibírtam”
meg „átvészeltem”, mert semmi gondot nem jelentett. Elég volt hozzá egy fürt
piros szőlő, egy fürt fehér, két nektarin, egy negyed ananász, két alma és
három banán, reggel 8-tól este 9-ig!
Kevesebbet költök,
mert a zöldség (nyersen és fagyasztva is) és a gyümölcs (frissen) olcsóbb, mint
a húsételek, és ráadásul azóta sokkal kevesebb kell belőlük. Egyszerűen nem
eszem annyit, nincs rá szükségem: a minőségi táplálék bőven elegendő energiát
ad, ráadásul problémát okozó salakanyagok, mérgek nélkül. Ha a TK előtt azt
mondják, hogy sosem leszek éhes, nem hiszem el. Komolyan nem. Mintha egy
dohányosnak azt mondanák, hogy holnaptól nem fogod akarni a cigit. Az első
gyümölcsevéssel töltött délelőtt után vártam, hogy mikor jön az a hatalmas
farkaséhség, de nem jött! Az első időkben mindig túl sok étel volt a hűtőben
(sőt még most is), mert a régi szokásoknak megfelelő adagokat főztük.
És egyáltalán nem
hiányzik a régi kenyeres-parizeres-majonézes életem, pedig másmilyent el sem
tudtam képzelni. Nem eszem fehér kenyeret, semmiféle felvágottat,
joghurtot-kefirt, édességet, sőt ezek nem is hiányoznak. Ritkán eszem sajtot,
lehet, csak a megszokás miatt, nem igénylem, pedig régen imádtam.
Minden reggel
gyümölcsökkel kezdek. A képen egy délelőtti gyümölcsadag, a reggel 6 utáni
keléstől 12 óráig kitart. Első mindig a dinnye, mert annak a legnagyobb a
víztartalma. Itt éppen van alma, ananász, szőlő, szilva és banán, de bármi mást
is lehet enni (körtét, cseresznyét, barackot, meg ami éppen van), és nem is
kell sok, mert együtt igen kiadósak. A banán akkor jó, ha jó érett, ezt a héj
barnulása mutatja. Reggeltől 12-ig eszegetem őket, akkor, amikor éppen rám jön.
Aki nagyon éhes, banánt egyen, nagyon kiadós, 2-3-nál több nem megy le belőle,
pedig korábban azt hittem, majd folyton banánt akarok majd enni.
Ebédre hol tésztát
vagy krumplit, hol húst eszem. Bár a TK szerint mindent lehet enni megfelelő
időközök megtartásával, nekem sokkal praktikusabb úgy, hogy fehérje- és szénhidrát-napokat
tartok. (Fehérje: hús,
húskészítmények, tejtermékek, tojás; Szénhidrát:
krumpli, rizs, kenyér, tészta, mindaz, amit eddig köretnek ettem.) Ugyanúgy
eszem pl. pörköltet, de kenyér vagy krumpli nélkül, nyers zöldségekkel. A
paprikás krumpli hús nélkül igazi TK kaja (a húst belőle, ha van, odaadom a
páromnak). Egy tipikus ebéd látható a képen:
Ez házi készítésű
penne arrabiata viszonylag kevés fűszerrel és egy adag olívaolajjal leöntött
salátával. Egyelőre nagyon jólesik a natúr saláta, de ecet-, tej- és
tojásmentes öntetekkel és fűszerekkel tervezem feldobni őket a jövőben (a TK
könyvben van egypár recept). Az utóbbi időben repceolajat és szezámmagot is
szórok a salátára, nagyon finomak.
Ez itt egy vacsora:
vajas rozskenyér, rengeteg nyers és párolt zöldség, valamint olívabogyó az íz
kedvéért. Nagyon finom és kiadós ez is. Ráadásul, ha éhes valaki, bármikor
annyi zöldséget eszik, amennyit akar!
Plusz nyereség, hogy
az is mindegy, a párom mit főz, mert mindent lehet úgy enni, hogy megfeleljen a
szétválasztás elvének. Ha húsleves van, ebédre csak a krumplit és a zöldségeket
eszem, este a húst zöldségekkel. A bográcsgulyásból én kihagytam a húst, azt a
család többi tagja ette meg. Csináltunk már zöldséges ételeket is, sült tököt,
cukkinit sajttal, párolt zöldséget – mind egészséges és laktató. Ha grillezünk,
az a legjobb: nincs krumpli és kenyér, csak húsok és zöldségek. Szabály, hogy
amit csak lehet, nyers zöldségekkel kell enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése